Vannak helyek a Kárpát-medencében, ahol az ember a maga természetességében élheti meg a magyarságát. Ezeket a helyeket átitatta a történelem, a mi múltunkról szól a mi nyelvünkön, hozzánk. Számomra ilyen a lendvai vár, a nagyőri kastély, a Farkas utca Kolozsvárt, vagy éppen a koltói Teleki-kastély az őt körülvevő parkkal.
Bent a kastélyban Teleki Sándor, Teleki Blanka, Petőfi relikviái, a megelevenedő reformkor, szabadságharc. Nem a fősodor, hiszen ez csak egy vidéki kastély, de mégis oly emberléptékű a történelem, mint amilyen azoknak lehetett, akik átélték. Aztán ott a park, amin nem lehet végigsétálni anélkül, hogy Szendrey Júlia és Petőfi ne jutna eszünkbe, hiszen itt élték át legszebb heteiket. A somfa mellől messze tekintve előttünk a Lápos völgye, ahol még nyílnak a kerti virágok; mögötte Nagybánya csücske kandikál ki a hegyek közül, Németh László, Tersánszky Józsi Jenő, Lendvay Márton szülővárosa, az egykori Asszonypataka, ahol még áll Hunyadi János egykori háza; s a tekintet a Gutin csúcsaiba ütközik, a Máramarosi-havasokba, ami a kis Túr folyócska torkolatától is látszik, vagy száz kilométerről — legalábbis Petőfi látta.
Én egy székesfehérvári tanár vagyok, és mint tanár, igyekszem minél többet megmutatni szülőföldünkből és múltunkból a diákjaimnak.
Ezért jövök el évről évre, mindig újabb és újabb tanítványaimmal ide, Koltóra, belemerülni gyönyörű és ismerős múltunkba.
Gajda Péter latin-magyar szakos tanár