Szendrey Júlia és Petőfi Sándor koltói nászútja a magyar irodalom legromantikusabb szerelmének beteljesüléseként rögzült a köztudatban. Koltó neve összeforrt a költészettel, a Szeptember végén soraival, a földöntúli boldogsággal és az elmúlással. Petőfi Sándor egyetlen arisztokrata barátjának, Teleki Sándornak köszönhette, hogy itt tölthette nászútját, amely irigylésre méltóan hosszúra nyúlt: másfél hónapig, 1847. szeptember 9-től október 20-ig tartott.
A kastély nemcsak a mézeshetek felejthetetlen helyszínét jelentette az ifjú pár számára. Sajátos alkotói műhelyként is fontossá vált mindkettejük életútjában. Itt születő írásaik párhuzamba állítása különösen hangsúlyossá teszi gondolkodásmódjuk egymással szorosan összefonódó elemeit. Petőfi tollából huszonkét koltói vers maradt fenn a mézeshetek idejéből (ezekből csak ötöt publikált életében), valamint az Úti levelek sorozatának két darabja, amely humoros bepillantást enged a fiatal házaspár hosszú nászútjának hétköznapjaiba. Szendrey Júlia koltói naplójának eszmefuttatásai, önelemzései és természetleírásai pedig nemcsak a boldog feleség, hanem a később kiteljesedő önálló alkotó komplex világképét is kiválóan érzékeltetik.
Mire az ifjú házasok megérkeztek Koltóról Pestre, Szendrey Júliát időközben megjelent naplórészletei miatt már „szellemdús” írónőként emlegették a korabeli lapok. A nászút vége után két hónappal publikált Ábránd című művében bátran hirdette a szerelmi házasság eszméjét és büszkén vallotta: „sorsom megáldott boldog szerelemmel.” Jelentős visszhangot kiváltó, német nyelvre is lefordított írása elemi erővel hathatott egy olyan társadalomban, amelyben a vagyoni különbségeken felülemelkedő szerelmi házasság még kuriózumnak számított.
Comentarii recente